Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 
MAGYAR KARDIOLÓGUSOK TÁRSASÁGA
Hungarian Society of Cardiology

Tisztelt Látogatónk!

A honlapunk megújul, egyes oldalaink ideiglenesen szünetelnek.

Szíves megértését köszönjük.

Szórakozás 2022.03.23. Ureczky Eszter
Az MKT legfrissebb hírei

A csőrös maszktól a fonendoszkópig: az orvosi hivatás jelképei a középkortól napjainkig

Manapság leginkább fehér köpenyéről és a nyakából lógó fonendoszkópról lehet felismerni egy orvost, a köztudatban legalábbis főként ez a kép társul a gyógyító hivatás képviselőihez. Ám a sztetoszkóp 1816-os feltalálása előtt is gyakran ábrázoltak orvosokat festményeken, sőt karikatúrákon is. De vajon hogyan?


Maszk

A pestisdoktorok a középkori és a kora újkori nyugat-európai városokban kezelték a járvány sújtotta betegeket, valamint vezették az elhalálozottak listáját, ám nem feltétlenül voltak képzett orvosok. Madárcsőrös maszkjába fűszereket, gyógynövényeket tett a pestisdoktor. Készítette: I. Columbina, ad vivum delineavit. Paulus Fürst ExcudMivel a fekete halál európai megjelenésekor az emberek semmit nem tudtak a Yersinia pestis nevű baktérium biológiájáról (hiszen csak 1894-ben fedezte fel Alexandre Yersin), sem a pestis okáról vagy terjedéséről, így az általános kezelés érvágásból, illetve a piócáknak a megduzzadt nyirokcsomókra helyezéséből állt. A pestisdoktorok a 17. századtól hosszú viaszos köpenyt, valamint madárcsőrre emlékeztető maszkot hordtak. Mindkettőnek az volt a célja, hogy minél kevésbé érintkezzenek a halottakkal és az őket körülvevő fertőző levegővel. A maszkba illatos növényeket raktak, hogy megakadályozzák a rossz levegő (mal aria) belélegzését. Felszerelésükhöz tartozott egy bot, egyébként fizikailag nem érintkeztek a betegekkel
Középkori pestisdoktor

Vizeletgyűjtő edény

A sztetoszkóp feltalálása valóban mérföldkőnek számít az orvostudomány, különösen pedig a kardiológia történetében, használatával ugyanis lehetővé vált a lényegesen pontosabb diagnosztizálás. Vizeletet vizsgáló orvos. Olajfestmény, 1780, Willem Joseph LaquyDe mit festett egy művész egy orvos keze ügyébe 1816 előtt, ha az illető hivatását akarta jelezni? Nos, egy vizelettel teli üvegcsét! Mégpedig azért, mert az úgynevezett humorálelmélet az ókortól egészen a felvilágosodás koráig (a 18. századig) meghatározó elméletnek számított az orvoslásban, mely szerint a testi-lelki egészség kulcsa a négy domináns testnedv egyensúlya (vér, nyák, fekete epe, sárga epe). E nedvek ellenőrzésére pedig a vizeletet áttetsző üvegben fény felé tartva annak színéből, szagából, sőt akár az ízéből(!) következtetni lehetett a test általános állapotára – ahogy a vizeletminta ma is az egyik legalapvetőbb laborvizsgálati módszer.
Vizeletmintát vizsgáló orvos, olajfestmény, 1780, Willem Joseph Laquy (Wellcome Library, London)

Paróka

Az orvostudomány fejlődésével azonban a 18. században már egyértelműen nem a vizeletmintás üvegcse, hanem a paróka jelölte az illető orvos státusát: minél nagyobb parókát viselt, annál rangosabb szakembernek számított. A doktorok ekkoriban vállig érő parókát hordtak, akárcsak a brit bírók még ma is. Mivel az orvoslás egyre kompetitívebb piacnak számított, fontos volt a reklám, azaz úgy lehetet valaki keresett orvos, ha népszerűnek, jómódúnak és divatosnak mutatkozott. E célból a hatalmas paróka mellett drága aranyozott gombokkal díszített felöltőt viseltek, valamint rendszeresen látogatták a kávéházakat és a zártkörű klubokat. Nem hagyható figyelmen kívül továbbá, hogy ezeken a korabeli képeken az orvosok gyakran meglehetősen túlsúlyosak is – a ma elfogadott tudományos vélekedéssel szemben akkoriban ugyanis ez is a siker és a jómód bizonyságának számított.

Sétapálca

Különösen értékesnek számítottak az elefántcsontból és / vagy nemesfémekből készült sétapálcák, melyeknek fogantyúja gyakran üreges volt, és egyben szelenceként is funkcionált. Ebben a kis rekeszben a kellemetlen szagokat elnyomó gyógynövényeket tartottak, amelyeknek bizonyos esetekben betegségmegelőző hatást is tulajdonítottak (ezért van az, hogy számos 18. századi képen az orvosalakok mintha szagolgatnák a sétapálcájukat). Egy bizonyos Dr. Richard Mead sétapálcájáról még külön életrajzot is írtak 1828-ban Az aranyfejű sétapálca címmel. Ez a pálca legalább hat orvost kísért végig a pályáján, és különös rangnak számított a megöröklése.

Itt látható Dr. Mead híres aranyfejű sétapálcája.

Sztetoszkóp

1816-ban egy ifjú francia orvos, René Laënnec épp egy fiatal női szívbeteget vizsgált (volna), ám nem tudta a hölgy mellkasára hajtani a fejét, hogy a szívhangját meghallgassa, ugyanis illetlenségek számított volna a dekoltázsa megérintése, másrészt a hölgy súlya is megnehezítette a hozzáférést. Így aztán Laënnec feltekert papírlap segítségével oldotta meg a problémát, és ezzel elkezdődött a sztetoszkóp immár 241 éves történelme. Noha az új találmány, mely eleinte egy kb. 2,54 cm hosszú, egyetlen fülhallgatóval rendelkező fahenger volt, eleinte ellenállásba ütközött az orvosszakma részéről („a kopogtató bolond” gúnynevet ragasztották Laënnec-re), mára a hajlékony csővel és két fülhallgatóval rendelkező fonendoszkóp az orvosi hivatás ikonikus jelképévé vált, és a röntgensugár feltalálásig az elsőszámú diagnosztikai eszköz maradt.

Kezdetleges, fából készült sztetoszkóp.Az illendőség mellett azonban a francia forradalom is szerepet játszott a sztetoszkóp feltalálásában. A forradalom ugyanis elsöpörte a királyi fenntartású orvoskarokat, ahogy az egyházi kézben lévő kórházak tekintélye is megkérdőjeleződött. Új, demokratikusabb elveken nyugvó egészségügyi rendszert és orvosképzést kezdtek el kialakítani, melynek alapja inkább a gyakorlati tapasztalat, nem az elméleti tudás volt. Manapság persze nehéz belátni, mi is volt ebben a forradalmi újítás, hisz napjainkban bevett gyakorlat a fizikális vizsgálat. Ám a 18. század végéig főleg könyvekből tanultak a leendő orvosok, és gyakran postán, írásban zajlott a konzultáció: azaz az orvos nemcsak nem érintette meg, de nem is látta a beteget. A 19. századtól vált általánossá a napi vizit a kórházakban, ahol mindenkit ingyen kezeltek, amennyiben hozzájárult, hogy részt vegyen a medikusok képzésében. Laënnec is ilyen tanulókórházakban, illetve a napóleoni háborúk csataterein szerzett tapasztalatot, és híres volt arról, hogy minden elhunyt betege boncolásánál jelen volt, hogy meggyőződjön róla, helyes volt-e a diagnózisa.

Napjainkban a kardiológiát tanuló orvostanhallgatók képzésében igen fontos szerepet tölt be a fonendoszkóp használata, amelyhez kifinomult hallásra és fejlett koncentrációs készségre van szükség a szívhangok és szívzörejek azonosításához. Laënnec találmánya így tehát több szempontból is jelképpé vált: egy demokratikusabb egészségügyi rendszeré, a tapasztalati alapú orvosképzésé, és az orvos-beteg kapcsolat fejlődéséé, ahol a kardiológus immár a beteg és szívének "szavait" is meghallgatja.

Itt látható a kép: René Laënnec beteget vizsgál a Necker Kórházban (Wellcome Library, London)

 

Címke felhő

irodalom orvos sztetoszkóp

Ez is érdekelheti

Jekyll és Hyde-forgatókönyv a szívinfarktus után

Szívesnapló – Így kezdődött…

Ellenőrzött betegtájékoztató felület, új terápiák a szívgyógyászatban

A meditáció üzenete a szívnek és a léleknek

A szívbetegeknek is kőkemény volt az elmúlt két és fél év - ezt kérik tőlük a kardiológusok!

Stroke: híres betegek, illetve a tragédia elkerülésének lehetőségei