A honlapunk megújul, egyes oldalaink ideiglenesen szünetelnek.
Szíves megértését köszönjük.
Vélhetőleg mindenki járt már úgy, hogy az orvostól hazafelé jutott eszébe: mi mindent akart még elmondani, megkérdezni. Épp ezért érdemes a vizit előtt összeszedni a gondolatainkat, és leírni egy papírra. Ezt aztán az orvosnál elővéve ellenőrizhetjük: mindent megbeszéltünk-e.
Jó lenne, ha már fiatal felnőttként tudnánk róla, hogy fokozott genetikai hajlamunk van egyes (akár életveszélyes) keringési betegségekre, melyek így megelőzhetővé válnának? Mindez ma már létezik. Az egyedi genetikai hátteret és az egészségesnek tartott tartományoktól való egyéni eltéréseket ma már nagyon hatékonyan képes kimutatni a laborvizsgálat.
A vérzsíroknak nagyon sok fajtája van, de ebből három az, amit a kardiológusok a leggyakrabban emlegetnek – erről beszél érthetően, érdekesen két szakember: Dr. Tóth Kálmán és Dr. Kiss Róbert Gábor kardiológus, akik a Szívünk Napján beszélgettek az erek fő ellenségéről, a koleszterinről, az érelmeszesedésről és következményeiről.
Óriási, emberéletekben mérhető károkat lehet okozni azzal, ha a szív- és érrendszeri betegeket elbizonytalanítjuk a gyógyszerszedésükkel kapcsolatban. Időről időre felröppennek olyan hírek, amelyek olvastán a páciensek megkérdőjelezik, hogy valóban szükségük van-e az adott gyógyszer szedésére – hiszen konkrétan nem éreznek pozitív hatást a szedésekor, és elhagyásakor sem jelentkezik azonnal olyan tünet, amely ijesztő lenne a számukra.
Az Egyesült Államok felnőtt lakosságának vérnyomásértékei megemelkedtek a 2020 tavaszán bevezetett országos zárlat után – áll egy tanulmányban, amelyben azt is kiemelték, hogy a nők és az idősek körében mérték a legmagasabb emelkedést.
Vers a magas vérnyomásról, koleszterinről, vizsgálatokról és beavatkozásokról? Igen! Hiszen a költészet az életből merít témát, márpedig az élet része a betegség és az öregedésünk is. Ha végigolvassa az alábbi sorokat, mennyire tudja átérezni a költő helyzetét? Ha tud hasonló témájú képzőművészeti alkotást, írjon nekünk a ureczky.eszter@arts.unideb.hu email címre!