Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

Kiemelt támogatóink

gyógyszeripari információk

Partnereink

gyógyszeripari információk

AstraZenecaBAYERegisMedtronicMERCKMSD

A(z) az MKT hírarchívuma


Hírkategória: Összes hírkategória
  • Dr. Kerkovits Gyula Tanár Úrra emlékezünk emléktáblájának felavatása kapcsán
    2014.07.25. - MKT, Dr. Zámolyi Károly - Hírkategória: Általános
    Tisztelt Főigazgató Úr, Hölgyeim és Úraim, kedves hozzátartozók és vendégeink !

    A neves karthauzi rend jelmondata így hangzik: „MEMENTO MORI” – Emlékezz a halottakra. Mi most Dr. Kerkovits Gyula Tanár Úrra emlékezünk emléktáblájának felavatása kapcsán. Mi kell ahhoz, hogy valakinek emléktáblája legyen? Először is kell egy olyan kimagasló tudású, tisztességes, tekintélyt parancsoló ember, mint amilyen a Tanár Úr volt. Másodszor kellenek olyan tanítványok, munkatársak, barátok, akik halála után hét évvel is tisztelettel és szeretettel gondolnak rá. Itt ebben a közösségben szerencsére ez is megadatott és Sassy - Dobray Magdolna Főorvosnő lelkes munkája révén az emléktábla létrejöhetett.
    Dr. Kerkovits GyulaHamvas Béla azt írja:A régieket nem szabad lebecsülni. Mérhetetlenül okos emberek voltak. Sok tekintetben okosabbak, mint mi. Nagy előnyük volt fölöttünk, hogy olyan alkalmakra is gondoltak, amikor az idő nem kifogástalan”

    Ezt is Hamvas Béla írta:Az igazi mű posztumusz. Amíg az alkotó él, a mű is abban a káprázatban áll, amely minden élőnek az élettel együtt adott járandósága. Mert amíg valaki él, csak élete van, ebből csak ha meghalt, lesz sors. A nagy művek között korkülönbség nincs. Minden nagy mű egyidejű. Minden nagy mű állandóan jelen van.

    Nagy örömömre szolgál, hogy Kerkovits Tanár Úr tábláját tisztelt mestere, Zárday Professzor emléktáblája mellé helyezhetjük el. Ők ketten Zárday Professzor halála után évtizedekkel is elválaszthatlanok voltak, mint a magyar kardiológia igazi nagyjai, megalapítói. Példa értékű, ahogy Kerkovits Tanár Úr nagyra becsült, tisztelt mesterét soha el nem felejtve vitte tovább azt a szakmai tudást és legfőképp tisztességet és emberséget, amit elődjétől tanult. Egy kórházat egy, vagy két kiemelkedően magas színvonalú osztály tesz ismertté, megbecsültté. A Bajcsy Kórházban két ilyen szakma volt, az urológia és a kardiológia, amely a kórházunk hírnevét később is meghatározta.

    Arany János Széchenyi emlékezete című versében írja:
    Nem hal meg az, ki milliókra költi
    Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
    Hanem lerázván benne, ami földi
    Egy éltető eszmévé finomul;
    Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
    Amint időben és térben távozik;
    Melyhez tekint fel az utód erénye:
    Óhajt, remél, hisz és imádkozik.

    Dsida Jenő szavaival élve: Te voltál az, akinek minden lépte után nyomok maradtak. De nagy űrt hagytál Magad mögött, hiányodat évek múltán is érezzük. Hiányzik a társaságban puszta jelenléted, példamutatásod, hitelességed, bölcsességed, tiszta emberi magatartásod, a vitákat határozottan, de igazságosan eldöntő, a kufárokat a kardiológia szentélyéből kiűző hozzáállásod.

    Simon Kornél mondta a gyászbeszédében: Éleslátásod, iskolateremtésed, szelíd, de mégis határozott egyéniséged generációkat nevelt. Nincs a magyar kardiológiának elfogadottabb, tiszteltebb megjelenítője, mint a Te személyed. A szakmai elismertség mellett még nagyobb érték az emberi kíválóság. A történeti kor emberének legnagyobb alkotása az erkölcs. Ha használja. Te használtad. Életed nem a mai mérce, hanem egy magasabb mérce szerint volt példa.

    Te minden időben maradtál klasszikus orvos-ember, aki hitt az igazi emberi kapcsolatokban. Szolgáltad a beteg embert, szolgáltad a Társaságot és mindezt önzetlenül, szeretetben. Szeretettel tanítottál, gyógyítottál. Szeretted és tudtad a hivatásodat, szeretted és tudtad a magyar nyelvet, a magyar nemzetet. És hitted az egy Istent. Mindezt csendben, méltósággal, akkor is amikor ezért nem járt dicséret.”


    Nagy megtiszteltetés ért, hogy  mint utódja foglalhatom össze a teljesség igénye nélkül tartalmas életének néhány részletét.

    1953 júniusában került a Bajcsy-Zsilinszky Kórházba, az 1952-ben hazánkban elsőként  létrehozott  kardiológiai osztályra ahol 12 évet töltött el Zárday Imre professzor mellett segédorvosként, alorvosként majd adjunctusként.  Zárday professzor nyugdíjba vonulása után 1965-ben kapott osztályvezető főorvosi kinevezést, ahol 1992-es nyugdíjazásáig dolgozott. Ezt követően a budapesti Szent Ferenc Kórházban töltött be osztályvezetői majd igazgatói funkciókat. 2000 januárjában adta át az osztályvezetést.

    Kerkovits Tanár Úr ott volt a Társaság megalapítói között, az egyik legtöbbet tette a magyar kardiológia megteremtéséért, és magas színvonalra emeléséért. 13 évig volt a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára, 8 évig a Társaság elnöke. Haláláig szerető bábáskodással őrködött a Társaság felett. Édes gyermekének, szívügyének tekintette a társaságunkat és sokszor a határozott, egyenes fellépése mentette meg a rossz irányvételtől.    
    1991-1995 között a Kardiológiai Szakmai Kollégium elnöke. Több külföldi társaság tiszteletbeli tagja, fellow-ja a Európai Kardiológus Társaságnak, ahol négy évig a Jelölő Bizottság tagja volt.

    Több, mint 100 tudományos közleménye jelent meg. Néhány jelentősebb témáról: káliumterhelési próba, Rivero-Carvallo jel pulmonalis stenosisban, kettős „ágyúhang”, pacemaker „hang”, WPW szindróma differenciális diagnózisa, torsades de pointes kamrai tachycardia. Az akut infarctus kezelésének elismert szaktekintélye volt, Eredményesen foglalkozott a terhesség és szívbetegség kapcsolatával is.

    Talán a legsikeresebb és a mai napig legkeresettebb könyve a „Hallgatódzás a szív felett”, amelynek három hanglemez melléklete is volt. Nyolc könyvfejezetet írt.

    Magyarországon elsőként alakított  ki Koronária Őrző egységet 1969-ben a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban.  A primer prevenció jelentőségét Zárday professzorral nagyon korán felismerték, a XVII. kerületben preventív programot működtetett. Oktatói munkásságát címzetes egyetemi docensi címmel honorálta a Semmelweis Egyetem. Több kitűntetést kapott, talán a legértékesebb a Zárday emlékérem.

    Utolsó mohikán volt a latin műveltségét illetően is.

    Én is egy mondattal emlékezem rá:

    Regula virtutum pulcherrima vita docentis
    Jó mesternek nem szava: élete int az erényre

    A pótolhatatlan veszteséget számunkra az jelenti, hogy egy igazi példakép távozott közülünk. Az emberi erőfeszítések három legfőbb tárgya: a birtoklás, a látványos siker és a fényűzés mindig értéktelennek tűnt számára. Ha élne, nem érezné jól magát, egyetértene velem ezzel a maiaknak szóló üzenettel, ami az Ezékiel könyvéből vett részlet:

    A pásztor ki önmagát legelteti,
    kinek kezén préda a jószág,
    vigyázzon: sorsát el nem kerülheti,
    megordasodnak egyszer szelíd juhai.

    Azt írja a költő:” Az ér el sikert, aki jól élt, gyakran nevetett és sokat szeretett, aki élvezte a jó emberek bizalmát és szeretetét, aki kitöltötte a helyét és bevégezte a feladatát.” 

    Én biztos vagyok benne, hogy Kerkovits Gyula Tanár Úr jól élt, bevégezte a feladatát  és sikeres ember volt a szó nemes értelmében.

    Az utolsó napjaiban mindig ezt az Arany János versikét idézgette:

    Látod, én szegény költő vagyok:
    Örökül hát nem sokat hagyok;
    Legföljebb mocsoktalan nevet,
    A tömegnél hitvány érdemet.
    ” (Arany János: Fiamnak)

    Végül irókat, költőket hívok segítségül, akik írásaikban, verseikben teljesen Őrá illően írtak:

    Márai Sándor: Önmagamról

    „Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat.  Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”

    Váci Mihály: Százhúszat verő szív (részlet)

    … Dolgoztam – mint az akác-törzs a homokon-
    égre emelve a munka termő ágát,
    a fejem alá vetettem a lustaság
    felhőkön úszó szénaágyát.
    Mások bajainak gerendáiból ácsolt
    tutajon örvénybe eveztem,
    s az én nyomorúságom kis gyufaszálaival
    tüzet adni siettem …

    Úgy éltem, mint a százhúszat verő szív,
    úgy gyűlöltem és szerettem:
    mindenhez úgy fogtam, kívánva,
    hogy az legyen a vesztem!
    Úgy éltem én, ahogy itt élni kell,
    ahogy érdemes élni!
    Egy emberöltőt éltem – de a sorsom
    történelem és ezerévnyi!

    Reviczky Gyula: Jó lelkek

    Vannak jó lelkek még a földön,
    De elrejtőznek a világ elül.
    A csacska hír hallgat felőlük,
    Élnek s meghalnak ismeretlenül.
    Éltük szerény, csöndes, magános,
    Dobszóval, vak lármával nem dicsért.
    Erényüknek cégére nincsen;
    Ha jót tesznek, nem kérdik, hogy miért.
    Vásári zajt, hűhót kerülnek.
    Nem lökdösődnek lármás útakon.
    Lelkük zománcát féltve őrzik.
    Amerre járnak, csend van s nyugalom
    A sors csapási, szenvedések
    Között értékük legszebben ragyog.
    A rózsa is, ha eltiporják:
    Akkor terjeszt legédesb illatot.
    Vannak jó lelkek még a földön!
    Vígasztalásul vallom és hiszem.
    Megtűrve, mint árvák, úgy élnek,
    És nem irigyli sorsuk senki sem.

    Kerkovits Tanár Úr emlékét továbbra is  tisztelettel őrizzük.

    Tekintse meg az emléktábla avatásán készült képeket.

Vissza